ECO-YOGA FARM KÖZÖSSÉG

“Egyszerű élet, magas szintű gondolkodás!”

Köszöntelek az oldalamon!

Ma a világ elkeserítő helyzete, az emberek tömegeit készteti elgondolkodásra, hogy az emberiség globális szintű életmódja és szemlélete fenntartható e, vagy a rövid időn belüli pusztulás következik e be..

Jógával, spirituális életmód  és szemlélet tanulmányozásával és tanításával foglalkozom közel harminc éve. Ezek a problémák amik ma tetőződnek, már tíz éve jól láthatóak, voltak, nem kellett hozzá jósnak lenni, csak ismerni a világ működési mechanizmusait egyéni és globális szinten. Közel tíz éve dolgozom is egy olyan projekten, amit sokan kinevettek anno, annál kevésbé ma. Önellátó gazdálkodás és spirituális képzés kell legyen az emberi élet alapja, hogy valaki a mai világban megfelelően, egészséges pszichikummal, a lehető legnagyobb anyagi függetlenséggel legyen képes boldogan élni. A saját perszonális életemben nagy százalékban megvalósítottam az elméletemet. Ami a mostani kaotikus helyzetben azonnal biztosította is a teljes nyugalmat számunkra. Vidéken élek egy 1000 nm-es telken, ahol egy kis mini gazdaságot hoztam létre, szinte minden olyan dolog megvalósult benne, csodás eredménnyel, amit ki lehet hozni egy ilyen kis” önellátó” gazdaságból. A spirituális szemlélet pedig képes megteremteni a érzelmi és mentális biztonságot is. Az elmúlt öt éveben próbáltam ezt a kis projektemet példaként felépíteni legalább a jógás közösségem számára, a két kezemmel, szinte segítség nélkül. Mindenki nevetett, hogy miért van ez a világvége hangulatom, de amikor a karantén első két hetében rengeteg levelet és telefont hívást kaptam, hogy hogyan kezdjék el ők is, hogy segítsek, véglegesen megértettem ennek a fontosságát. Az emberiségnek szüksége van erre a képzésre a túléléshez. 

Ha ezek a kérdések érdekelnek, akkor kérlek tanulmányozd át az oldal tartalmát és fordítsd hasznodra!

  Régóta tervezek létrehozni a jógás közösségemnek és minden erre nyitott személynek, egy olyan helyet ahol együtt élhetnek a hasonló szellemiségben, hasonló életmódot követők egy nagyon harmonikus szférában kiteljesítve az önellátásra irányuló törekvéseiket, miközben a spirituális szellemiségben is támogató körülményt találnak. Tudom rengeteg törekvés indult világszerte ebben, több kevesebb sikerrel. Sokat áttanulmányoztam, és pont ezen jó ötletek és félresiklások jegyében raktam össze elképzelésemet.

Természetesen itt nem egy központi rendszerű spiri-kommunáról  lenne szó vagy egy vallási ideológiákban lehorgonyzott rendszerről, hanem egy egyénenként független élettel rendelkező, magukat ellátó , egymást segítő mikrótársadalomról. Ahol  egy központi összefogó közösségi működési struktúra nem irányít, hanem kreatív módon támogatja az egyének és családok ezen a téren tett törekvéseit.

A projekt szerepe, hogy támogatást tudjon nyújtani az egyének és családok, együttműködésében, önellátó kezdeményezéseikben egy összehangolt társadalmi struktúrában, amiben mindenkinek meg van a saját szerepe tehetségéhez mérten. A minőségi, természetes élelmiszerek megtermelésében, kézműves termékek megalkotásában, minden lehetséges emberi szükségletet kiszolgáló tevékenységet támogatva. Természetesen szem előtt tartva környezetvédelem és természetes életmód elveit.

Természetesen egy központi kérdés a családok számra a gyerekeik képzése is. Szeretnénk olyan óvodát és iskolát is alapítani benne, ahol a jóga és spirituális szemlélet és életmód központi szerepet tud játszani a gyerekek egészséges testi és szellemi fejődésében, kihozva belőlük a maximális zsenialitást, ami a kreatív énjükben létezik. A mindenkori általános iskolai sztenderdeken túl tudjanak tanulni, akár ayurvédát, jógát, asztrológiát, zenét,táncot és meditációt.

Ezen az oldalon sajnos nem lehet olyan nagy mértékben a tervekről beszélni, csak a víziót lehet lefektetni de sok részlet már ki van dolgozva. Egyenlőre az alapítványunk amely alapvetően 1% gyűjtésére is alkalmas, támogatót keres, hogy egyenlőre földet, olyan ingatlant tudjunk szerezni, amely alkalmas a fejlesztésre, terjeszkedésre is a környékén, ahol legalább az alapok elindulhatnak. Vannak már facebook csoportok, oldalak is ezzel kapcsolatban, ahol már lehet részletekről is beszélni, ötleteket megosztani. Ha valakinek van bármilyen jellegű ötlete, hogy indulhatunk el ennek megvalósításában, akkor lépjen kapcsolatba velem.

Facebook csoport:

https://www.facebook.com/groups/399893810925546/

Kiss Zoltán

nitaiprana@gmail.com

06 20 3643711